Az oldalon található versek szerzői jogvédelem alatt állnak!
Azok másolása, sokszorosítása a szerző engedélyéhez kötött !
Megjelent
Ajándékozd meg ismerőseidet barátaidat a vers örömével.
Megvásárolható:
http://bookline.hu/sortlist/sortlist.action?id=8162
Fut az idő
Fut az idő szárnyakon.
Dobban emberi lábakon.
Áthatol a házakon,
az ágyakon, a vágyakon.
Kötődött hozzám szerelemmel,
őszintén, örömmel, félelemmel.
Már nem mer nézni a szemembe,
s már nem érzem a kezemben.
Elment tőlem, elment messze,
ismeretlen idegenbe, más kezekbe,
s már nem érzem idegemben.
Fut az idő szárnyakon,
csosszan emberi lábakon.
Áthatol a házakon,
az ágyakon, a vágyakon.
A hajnal az éjbe...
A hajnal az éjbe fehér szegeket ver.
Olvad a sötét, a meleg fényt kever
Az éj világa úgyis foszlóban van már
lágyan ring a szellő, a tavasz visszajár.
Zsémbes a reggel, szór maga köré lármát
Fürdik a virradat, szét sodorja álmát
Ásít a folyó, búcsúzik egy csillag
a habok fodrában ezüstösen csillan
Valahol szél mozdul, a táj felett bujkál.
Ömlik a nap vére, aranyában turkál.
A felhőket elfújta...
A felhőket elfújta a tavaszi szél
most mosolygós réteken lágyan zenél
Az út fehér szalagján finom port kavar
már csak emlék, már csak álom az, ami zavar
Megfáradt bennem a szó, s mint öreg
hegedűhúr kopottasan rezeg, kísért a múlt.
Azt mondják, szomorú, kínlódás ez az élet.
Mégis mennyit sóvárog utána a lélek?
Mert érzékeny, hát vágyódik az ember
Néha megtorpan, körülnéz, szólni sem mer
Csak nézi, mint szalad az út a kertek alatt,
mint szalad az élet, amíg meg nem szakad.
S mikor a múlt eképpen jár térdig a mában
Sietőst kapkod az emlékek sodrában